Nézzük azonban az előzményeket – és itt most nem a frakción belüli ellentéteket sorolnám fel, hiszen azt Vona Gábor pártelnök és frakcióvezető már megtette, a különféle kritikai észrevételek a párt tagsága részéről nagyjából májusban kezdődtek. Pősze kijelentései a Magyar Nemzetben a Gárda jövőjéről nyáron felerősítették a bíráló véleményeket és a Jobbikon belüli elégedetlenség egyik fő okozója így éppen maga a képviselő lett. Sokan bizonytalanodtak el, mondván: ezek szerint a Jobbik első vonalában talán mégsem mindenki hiteles és azok után, hogy bekerült az Országgyűlésbe a párt, máris mindent megengedhet magának.

A történet ennyi és még azt sem jelenthetjük ki, hogy egyedülálló, hiszen az öt parlamenti pártból kettőben már lejátszódott hasonló esemény. Lássuk: október 4-én Szili Katalin lépett ki az MSZP frakciójából és magából a pártból is, ám mandátumát megtartotta. Éppen két héttel később, október 20-án Ivády Gábor képviselő jelentette be távozását az LMP egyébként is kicsi, mindössze 16 fővel rendelkező képviselőcsoportjából. Parlamenti mandátumát – mondanunk sem kell – ő is megtartotta. Alapvető kérdés, melyet éppen a Jobbik szorgalmazott és szorgalmaz a mai napig is, az országgyűlési képviselők visszahívása, mely éppen arra irányul, hogy egy képviselő - kiváltképpen, ha pártlistáról kerül be - amennyiben pártja számára alkalmatlanná válik tisztségére, visszahívható legyen. Mivel azonban a magyar közjogi rendszer ilyen szankcionálási lehetőséget nem tartalmaz, a Jobbik vezetése egy erkölcsi eszméhez nyúlt: az eskühöz, mely mélyebb, annak ellenére, hogy valódi büntetést nem hordoz magában. Az erkölcs ugyanis eszme, a jóra és méltányosságra való törekvés eszköze. Köznapi értelemben, főleg a mai magyar közéletben azonban még kevesebb. Talán naivitás volt minden Jobbik tag részéről, amikor elhittük, hogy ez az eskü kötelezni is fog minden képviselőt, ám az élet ennél jóval egyszerűbb és sajnos előrelátható: aki lázadó és a többség által elfogadott szabályokat felrúgja, az egyrészt kiírja magát abból a közösségből is, amelyhez tartozott. Aki ezt megteszi, árulóvá is válik, márpedig a történelem minden esetben bebizonyította: az árulás és az esküszegés rendesen kéz a kézben jár.

Pősze Lajos pedig ezt tette. Mentegetőzhet persze, hogy őt az eskü nem kötelezi, mert a Jobbiknak nincs alapja esküt tenni a Szent Koronára – mégis, ezt az esküt ő maga is letette. Ahogyan ismerte, ismerhette a pártot a tavaszi országgyűlési választási kampány idején is. Magyarán: tudta, nagyon is jól tudta, hová csatlakozik és miért, visszavágó vádaskodásai, nevezetesen, hogy a Jobbik rasszista és EU ellenes, meglehetősen hamis visszhangot keltenek. Talán nem tudja, hogy általában éppen ez a két fő vádpont a Jobbik ellen?

A Magyar Nemzet Online december 15-én a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet által készített elemzést közölt le, mely a Jobbik vélt, vagy valós problémát boncolgatja, természetesen éppen Pősze kizárása apropóján. Az elemzés máris vizionál: Pősze kizárásával a Jobbik a kisgazdásodás útjára lépett – bizonyára, de tisztelettel kérdem: akkor, a fent közölt képviselők kilépésével a másik két párt is? Természetes, hogy minden politikai szerveződés folyamatos mozgásban van. Dinamikájára kihat a politikai miliő, melyben mozog, a szervezetek belső alakulásai, az elvárások pedig néha igen gyorsan változnak. Az elemzés, noha kitér a Jobbik főbb, tematikus programalkotására, figyelmen kívül hagyja, hogy a teljes magyar politikai életben talán a Jobbik a legsikeresebb az elmúlt húsz évben, mely gyorsan és hatékonyan reagált a közvélemény hangulatának változására, valamint a legégetőbb társadalmi kérdésekre. Mindössze a kormányzati és a médiareakció változott: a szocialista kormányzás utolsó éveiben, a Jobbik által felvetett témákat verbális máglyákra küldték az akkori uralkodó médiumok, a most regnáló hatalom és szövetséges médiája pedig elhallgatja. Ahogy a Jobbik törekvéseit és valódi munkáját is. Ezzel párhuzamosan viszont igyekszik felnagyítani minden szervezeti, személyi problémát, bizonyítandó, hogy a Jobbik perspektíva nélküli, belső megosztottságtól terhelt gyülekezet, mely képtelen eligazodni a XXI. századi magyar politikai életben. Hangsúlyozom, annak ellenére, hogy a legegyenesebb válaszokat, sőt, gyakran magát a kérdést is éppen a Jobbik fogalmazza meg! Természetes, hogy máris lelki szemeim előtt látom a mártírok glóriájával övezett Pősze Lajost, aki az elkövetkező hetekben majd Bayer Zsolt műsorától a Népszabadságig mindenhol lepedőnyi terjedelemben fogja kritizálni és elhordani a Jobbikot mindennek. Megkockáztatom, még Csurka István szemében is jellemóriássá növekszik majd. Annak a Csurka Istvánnak a szemében, aki dilettantizmusa és vezetői alkalmatlansága okán csaknem egy évtizedre likvidálta a nemzeti radikalizmust.

Számítok, és mindannyian számíthatunk rá, hiszen a Jobbikon más fogást egyszerűen nem találnak. Kreálnak tehát egy botrányt, amiből természetszerűleg a Jobbik nem jöhet ki jól, hiszen nem rendelkezik azokkal a médiaeszközökkel, melyek segítségével hatékonyan közömbösítheti az ilyen jellegű támadásokat.

Pősze Lajos tehát a mennybe fog menni. Pedig, mint mindenkire, rá is csak a nagy számok törvénye és az emberi gyarlóság vonatkozik. Ki gondolhatná komolyan egy percig is, hogy az immár független képviselő könnyekkel küszködve áll a mikrofonok elé és belátva hibáit, lemond mandátumáról? Magyarország nem a mesék világa. Érjük be annyival: ő mégiscsak esküszegő, s az árulás, meg a hazugságok útja előbb-utóbb így is, úgy is a pokolba vezetnek.